Vegyes rendelkezések

A járművet javító műhelyre vonatkozó rendelkezések

60. § (1) A jármű biztonsági berendezéseinek javítását, karbantartását, illetőleg ellenőrzését végző vállalat (szövetkezet, kisiparos stb.) felelős azért, hogy a javítást, a karbantartást, illetőleg az ellenőrzést szabályszerűen elvégezték.

(2) A javítást végző vállalat (szövetkezet, kisiparos stb.) köteles a rendőrhatóságnak haladéktalanul bejelenteni a tudomására jutott olyan járműrongálódást, amelyről alaposan feltehető, hogy személysérüléssel járó baleset folytán keletkezett.

A járművek üzemben tartóira vonatkozó külön rendelkezések

61. § (1)-(2) *

(3) * Veszélyes anyagot szállító jármű üzembentartója köteles gondoskodni arról, hogy a jármű vezetője megfelelően képzett legyen (az adott szállításhoz megfelelő bizonyítvánnyal rendelkezzen), a szükséges tudnivalókat ismerje, és a jármű az előírt felszerelésekkel rendelkezzen.

(4) A 60. § (2) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettség vonatkozik a járművet üzemben tartó közületi szervre is, tekintet nélkül arra, hogy a közületi szervnek van-e saját javító műhelye.

Állatok hajtása (vezetése)

62. § (1) Állatot szorosan az úttest szélén kell hajtani, illetőleg vezetni; ha azonban ez a forgalmat lényegesen akadályozná, az állattal a leállósávra, illetőleg az útpadkára kell lehúzódni.

(2) * Az úton állatot olyan személy hajthat, illetőleg vezethet, aki az állatot irányítani képes és meg tudja akadályozni azt, hogy az állat a személy és vagyonbiztonságot veszélyeztesse. Az állatok csoportos hajtásához annyi hajtó szükséges, amennyi e feltételek teljesítéséhez elegendő. Az állatot hajtónak, illetőleg vezetőnek – ha a lakott területen kívüli út úttestjén vagy leállósávján tartózkodik – éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.

(3) Vasúti átjárón állatokat csak kisebb – legfeljebb 10 állatból álló – csoportokban szabad áthajtani.

(4) Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között az állat, illetőleg állatcsoport bal oldalán előre fehér vagy sárga fényt, hátra piros vagy sárga fényt adó, a járművek vezetői által kellő távolságból észlelhető lámpát kell vinni.

(5) Tilos

a) főútvonalon állatot hajtani, illetőleg vezetni, kivéve ha más út (útszakasz) nem áll rendelkezésre;

b) állati erővel vont jármű bal oldalához és más járműhöz állatot, valamint állati erővel vont jármű után kettőnél több állatot kötni;

c) állatot az úton őrizetlenül hagyni, kivéve ha oly módon megkötötték, hogy elindulni ne tudjon.

(6) Állatot az út közelében – magánterületen is – csak oly módon szabad tartani, hogy az útra ne juthasson.

(7) Az e §-ban foglalt rendelkezések – a (2) bekezdés első mondatát kivéve – nem vonatkoznak a kutyának pórázon való vezetésére; a kutyát pórázon vezető személyre a gyalogosokra vonatkozó rendelkezések az irányadók.

Az utak igénybevételével kapcsolatos egyéb szabályok

63. § (1) * Aki a közutat vagy a közúti jelzést megrongálta, beszennyezte vagy a közútra a közlekedés biztonságát, zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat juttatott, köteles a keletkező veszély elhárításáról gondoskodni, illetőleg ameddig az nem lehetséges, a veszélyről a közlekedés többi résztvevőjét tájékoztatni.

(2) * Földútról szilárd burkolatú útra való ráhajtás előtt a járműről a rátapadt sarat – amely a szilárd burkolatú utat beszennyezheti – el kell távolítani.

(3) Tilos az úton olyan tárgyat csúsztatni, illetőleg vontatni, amely ezáltal az utat megrongálhatja.

(4) * A közúti forgalom ellenőrzése során

a) a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezést;

b) azt a járművet, amelyben a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezés üzemel

a közúton úgy kell elhelyezni, hogy a gyalogos és jármű forgalmat indokolatlan mértékben ne akadályozza.

(5) * A (4) bekezdés b) pontjában meghatározott jármű a járműforgalom elől elzárt területen, továbbá a közútnak azon a részén is elhelyezhető, ahol a járművek megállása vagy várakozása tilos.

Forrás: net.jogtar.hu

5/5 - (350 szavazat)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.